(elfeledett, régi szakmák nyomában)
Budapest, Katona József utca 7.
Eleinte az asszonyok varrták a ruhát. A XII–XIII. sz.-ban Európában az lett a divat, hogy a ruha láttassa a test formáit, rásimuljon a derékra. Derékig szűkíteni, lefelé pedig bővíteni kellett ehhez a ruhát, tehát bonyolultabb alakú darabokból összeállítani. Ettől kezdve a szabás független a szövőszék adta kelmeszélességtől és lehetővé vált az eddiginél több féle divatforma kialakulása. A ruhakészítés szakképzett férfiak, a szabók kezébe került, akik a XII. sz.-ban már céheket alakítottak. A XIV. sz.-ra egész Európában, így Magyarországon is működtek céheik. Általában más mester készítette a férfi, és más a női ruhát. A magyar népviseletekben csak a férfi ruhát készítette szabó, a nőit általában falusi specialista varróasszonyok, akik elmaradottabb vidékeken a XX. sz.-ban a férfiaknak is dolgoztak.
Varratni presztízskérdés. Régebben más lehetőség nem volt, akinek öltönyre volt szüksége, az szabatott. Ma ruhát csak az készíttet, aki minőséget akar.